Újra itt...

2014.11.04. 23:41

Kedves Olvasóim!

"Kicsit" eltűntem. Mindenkinek köszönöm, aki ezen időszak alatt megkeresett. Jól esik a sok érdeklődés.

A körülményekhez képest jól vagyok. "Egészséges" -csak azért idézőjelesen, mert a daganat ugyan nem újult ki, azonban mindig van valami...

Egy évig küzdöttem a belső varratokkal...furán hangzik. Igen, felszívódónak kellett volna lennie. Nem volt az. 2013 júliusában gennyes lett a sebem, a hasam közepén. Többször felnyitottak, tisztították, szedegették, kétszer átestem kisebb műtéten is. Egy év alatt -jelen állás szerint - sikerült kikerülnie a szervezetemből.

Korán mentem vissza dolgozni - öt hónappal a műtét után. Korai volt, mert ott folytattam a munkát, ahol abbahagytam. Annyit dolgoztam, olyan munkarendben, mint egészséges társaim, pedig mindössze 40 kg voltam... Nem sikerült teljesen felépülni. Majd megszűnt a pozícióm, és kaptam egy jóval több munkával járó beosztást, jóval kevesebb anyagi és erkölcsi megbecsülésért. Persze örülhettem, hogy van még egyáltalán helyem. Lelkileg és testileg is egyaránt megviselt. Meg is lett az eredménye. Három és fél hét kényszerpihenő, tüdőgyulladás miatt. Volt már gondom a tüdőmmel műtét után, így komolyan vettem a figyelmeztetést. Ez a lábadozás lehetőséget adott egy újabb átértékelésre, hogy mi fontos és mi nem. Jelenleg ezt a feladatot kell megoldanom úgy, hogy elkerüljek egy újabb, komolyabb megpróbáltatást. Nincs könnyű dolgom, de mint mindig, ezt sem adom fel!

Idén azt is megtudtam - épp időben -, hogy hiányzik a vékonybél azon része (a felső szakasza), ahol felszívódik a vas. Bármit eszem, iszom, a vastartalma egyáltalán nem szívódik fel, így ezt bizonyos időközönként (jelenleg még nem sejtem, mennyi lesz...), pótolni kell intravénásan.Tudom, ez sem a világ vége...de egy újabb dolog, amire fokozottan figyelnem kell. A B12-vitamin injekció mellett, mert ez a vitamin sem vihető be másképp a kis szervezetembe. Remélem, más dolog már nem derül ki, ennyivel megelégednék.

2013 novemberében elvégeztem egy elmefejlesztő és stresszkezelő tanfolyamot. Alapja a relaxáció, amely segít a stressz levezetésében. Akkoriban még volt időm gyakorolni, és a tanultakat kamatoztatni. Meg is lett az eredménye. Több, mint nyolc hónappal ezelőtt bevonzottam az életembe a legfontosabbat: a másik felemet. Nagyon sok erőt ad, sokat változtam, és már nem vagyok elkeseredett, dühös, haragos, mint egy évvel korábban - ahogy az lejött a bejegyzéseim olvasásával. Az új munkakör miatt, sajnos nem volt időm gyakorolni a módszert, nehezebben is viselem a megpróbáltatásokat, de ismét nem kell egyedül...

 

 

 

 

süti beállítások módosítása